MEGLEPETÉS [ë-e-e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. Az a tény, hogy vkit meglepnek (1) (vmivel), ill. annak (lelki)állapota, aki meg van lepve; csodálkozáshoz hasonló lelkiállapot, amelyet vmely meglepő, váratlan v. különös dolog, esemény okoz, idéz elő. Meglepetés éri; meglepetést mutat, szerez, színlel; meglepetésben volt része; majd → leült meglepetésében. Első meglepetésében alig tudott szólni. Majd hanyatt esett meglepetésében. Nagy meglepetésére üres volt a lakás. Nem titkolta meglepetését. Nem tudott hova lenni a meglepetéstől. □ De mily rendkivüli lőn meglepetésem, Midőn a nevezett bástyára felértem: Fegyvert öltve, mint egy szép ifju katona, Maga állt előttem a várnak asszonya. (Arany János) Az apám felrántotta a lapos szemöldökét magas homlokára, s elbiggyesztette a száját. De sokszor láttam ezt a mozdulatot az arcán, ha meglepetés érte. (Móricz Zsigmond)
- 2. Meglepő, váratlan esemény, helyzet, körülmény, tény. Ez aztán meglepetés! Nagy meglepetés volt, hogy a versenyt ő nyerte meg. Meglepetés volt, hogy az ünnepségen a művész vetélytársa is megjelent. Milyen meglepetést hoz még ez a nap? □ Az élet néha megismétel ilyen meglepetéseket az álruhás hercegekkel. (Krúdy Gyula)
- 3. (Váratlan) ajándék, amellyel meglepünk (2) vkit. Kedves meglepetés; meglepetésül → tartogat vmit. Egy karóra lesz a születésnapi meglepetés. Egy kis meglepetést hoztam. □ A gyönyörű kis alkóvos lakásban, amit Zsani néni rendezett be meglepetésül
modern bútorral,
Jankót a hideglelés érte utol, mikor meglátta az ajándékot. (Móricz Zsigmond) Harminckét éves lettem én meglepetés e költemény |
ajándék, mellyel meglepem |
magam. (József Attila)
- meglepetéses; meglepetési.