MÉH [2] [mé] főnév -et [méhet], -e [méhe]; méhvel [mével] v. (
ritka) méhhel [méhhel] (rendsz. egyes számban)
- 1. (bonctan) Nőnek, nőstény emlősnek a medencében levő belső nemi szerve, amelyben a pete megfogamzik, és a magzat kifejlődik. Méhébe fogad; fogan a méhében; méhében hordja magzatát; (vallásügy, régies) méhének gyümölcse: Mária magzata, gyermeke. □ Akasszátok föl a királyokat! Szivöknek minden porcikája rosz, Már anyja méhéből gazságot hoz. (Petőfi Sándor) Világosbarna borjú állt összekoccanó lábakkal [a tehén előtt]
Az anyából kifordult méhe, kilógott köldökzsinórja. (Kuncz Aladár) || a. (átvitt értelemben, választékos) Vmi méhében hordozza, hordja vminek a csíráit, a magvait: <vmely helyzet, esemény, cselekedet> már magában rejti később kifejlődő következményét. □ A kérdéses határozat
az országfelfordító vihar magjait hordja méhében. (Jókai Mór) || b. (átvitt értelemben, választékos) A jövő méhe: a távoli jövő. A jövő méhében szunnyad.
- 2. (átvitt értelemben, választékos) A föld méhe: a f. belső, mélyen fekvő része; a föld méhének kincsei. □ Leszivárog a könny a föld mélységébe, És ennek méhében gyémánt lesz belőle. (Petőfi Sándor) Ha elfogy a nap és hold, vagy a föld méhe zeng, Megbódul a köz ember, feje mingyárt kereng. (Arany János)
- Szóösszetétel(ek): 1. méhelőesés; méhfecskendő; méhgyűrű; méhhüvely; méhkürt; méhmagzat; méhnyak; méhszalag; méhtágulás; méhtest; 2. anyaméh.