Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. Szóban tudomására hoz, tudtára v. tudtul ad vkinek vmit; közöl vmit. → Betyárosan megmondta neki; becsületesen, egyenesen, fennhangon, félreérthetetlenül megmondja; kereken megmond vmit; jól megmondja neki; vkinek (a)→ szemébe megmond vmit; → majd megmondom, mit! Mondja meg igaz lelkére! Megmondanám, ha tudnám. Mondd meg te! Nem tudom, hogy mondjam meg. Megmondom, hogy mit tégy. □ Mondd meg, miként nevezzelek, Óh te, több mint isteni! (Kisfaludy Sándor) Ki mondja meg neked, hogy már reggel van? Ah | Ki fog téged megint fölkelteni? (Vörösmarty Mihály) Az egyik este nyiltan megmondtam táncosomnak, fizessen valaki kis vacsorát, mert rögtön elájulok. (Gelléri Andor Endre) || a. Megmond vmit: vmely kérdésre választ ad, ill. vmely nem tudott dolgot a kérdezőnek tudomására ad. Mondja meg a nevét és a címét! Ki mondja meg, hogy történt ez? Hiába kérdeztem, nem tudta megmondani. Megmondanád nekem, mikor fedezték fel Amerikát? □ Elpirultam, És csak úgy susogva mondtam meg nevem. (Czuczor Gergely) Mi a halál? Ki mondja meg nekem? (Komjáthy Jenő) Mi ott az ára a búzának? Ezt nem tudta megmondani Szpiritutó. Csak azt hallotta, hogy nagy a drágaság. (Móra Ferenc) Gyéres tanár úr kérdezte, ki volt az a Julius Caesar senki sem tudta, s akkor Orczy felállott s megmondta. (Móricz Zsigmond) || b. (ritka) <Felszólítást> fenyegetésszerűen kijelent, (előre) figyelmeztetve a megszólított személyt. Megmondom: csak annyit mondok, hogy megmondom, jól ügyelj arra a csomagra! || c. Bátran, határozottan, őszintén, nem köntörfalazva kifejez szóban vmit. Megmondja az igazságot, a magáét, a véleményét. Amit megmond, állja is. Mondd meg, hogy te tetted. □ Na, de annak [, aki ezt beszélte] meg is mondtam a magamét, a marha ragyás fejinek! (Kaffka Margit) || d. Végleges, szilárd elhatározásként, utolsó szóként közöl, kijelent vmit. Amit megmondtam, ahhoz nincs hozzátennivalóm. Már megmondtam, hogy erről kár tovább beszélni. □ Amit mondtam, megmondtam. Másodbíró úr, hajtsa végre a parancsot. (Jókai Mór)
2. <Eddig nem közölt, kül. titkolt dolgot> elárul. Megmondja, hogy hol vannak elrejtve a fegyverek. Megmondjam, hogy mit gondolok? Ezzel már meg is mondtuk, hogy mi volt a titok. □ Volt egy ember, nagy bajúszos Ejnye vajon mit szemlélhet? | Már csak megmondom, mi végett Nézi át a mezőséget Ürgét akar önteni. (Petőfi Sándor) Én is tudok ám egyet-mást magácskáról, és úgye nem mondtam meg, hogy ki cigarettázott a gazdáék fiával? (Móricz Zsigmond) || a. (bizalmas) <Főleg városi germekek nyelvében: más által elkövetett tettet> mint vádat elárul; <személyt> beárul. Megmond(a)lak a tanító néninek. Meg ne mondd, hogy itt voltam. Ne mondd meg, hogy nem tanultam meg a leckét. Megállj, megmond(a)lak az apádnak. □ Megmondalak, hogy megint bent vótál. (Móricz Zsigmond)
3. Megjósol (2). Már tavaly megmondta, hogy ebből nagy baj lesz. Nem megmondtam? Ugye, hogy megmondtam? □ A föld egy nagy betegház, Mindegyre pusztít a láz, s már egy egész ország esék Áldozatául, És több elájul; S ki mondja meg: Hol ébrednek föl majd e nemzetek, Ezen-e vagy a más világon ? (Petőfi Sándor)
4. (átvitt értelemben) <Mondanivalót írásban, nyomtatásban> közöl, kül. nyíltan kifejez; megír. Levelében megmondja, hogy miért nem jött el. Ez a cikk becsületesen megmondja az igazságot.
5. (átvitt értelemben) <Jelenség, esemény> nyilvánvalóvá tesz, megmutat, kimutat vmit. A tanulságot majd a történelem fogja megmondani. A hőmérő megmondja, milyen meleg van a szobában.