ÍNSÉG [í v. i] főnév -et, -e [ë, e] (
választékos)
A legelemibb szükségleteket kielégítő anyagi javak nyomasztó hiánya; nagy nyomor, nélkülözés.
Nagy, nyomasztó, szörnyű ínség; ínségbe v.
ínségre jut; ínségben sanyarog; ínségben van; ínséget lát, szenved. Végső ínségre jutott. □ Nő a búza, nő az ínség. | Fegyverkezik az ellenség. (József Attila) || a. (
irodalmi nyelvben) Általában nyomorúság, baj, szenvedés. □ Előre látom
mint omladoz rakásra Az ész, igazság mennydörgő szavára A zordon inség óriási tornya. (Berzsenyi Dániel) Ajtóm elé két koldus jára, Két ínségben megtört alak. (Tompa Mihály) || b. (
irodalmi nyelvben,
régies) Baj(jal), megpróbáltatás(okkal tele állapot, helyzet). □ Erdők, mezők felvidulnak, Csillagzatok megfordulnak, A szerencse forgandó Csak inségem állandó! (Kisfaludy Sándor) Hát Jánost mi érte, szerencse vagy inség? (Petőfi Sándor)
- Szóösszetétel(ek): 1. ínségállapot; ínségenyhítő; ínségfillér; ínségtelep; 2. éhínség; földínség; lakásínség; végínség.