A magyar nyelv értelmező szótára

MÁR határozószó

• I. <Valóságos időviszony kifejezésére.>
• 1. (múlt idejű igével kapcs.) A múltban, az eddig eltelt időben; valamikor régebben. Néhányszor volt már ott. Egyszer már mondtam. Szebbet is láttam már. □ Hány drága élet hullt már érted el, Oh szent szabadság! (Petőfi Sándor) Sokszor találkoztam vele már. (Ady Endre) || a. Közelebbről meg nem határozott, de nem nagyon távoli múltban, nem nagyon régen, úgy, hogy eredménye a jelenben is megvan. Itt volt, de már elment. Már elkészültem. □ Kifáradt már a lovas és a ló. (Petőfi Sándor)
• 2. A múltban, a szóban forgó cselekvéssel, állapottal egy időben. Már születésekor; már akkor (is). Az egyik gyerek még csak a harisnyáját húzogatta, a másik már teljesen fel volt öltözve. □ Reggel a hajdú jött jelenteni, hogy föl van tálalva a reggeli … Ugyanekkor már népesedett a megyeház környéke. (Mikszáth Kálmán) || a. A múltban, a szóban forgó időpontnál előbb elkezdve, vkit vmely cselekvésben megelőzve. A tanár már ott volt, mikor beléptem az osztályba. Ő már írt, amikor én elkezdtem. Akkor már ébren volt, mikor bementem hozzá. □ Átadta magát a Bubenyik kezeibe, aki már várt rá. (Mikszáth Kálmán) || b. A szóban forgó cselekvést v. állapotot megelőzve és befejezve, a múltban előbb. Már megcsinálta a feladatot, mikor segíteni akartam neki.
• 3. A múlt eredményeként, az idő, az események előrehaladott állapotában; a jelenben a dolog úgy áll, hogy … már esteledik. Már késő. Már mindegy. Már itt az ideje. Elég nagy, okos már ahhoz. Már messze van a város. □ Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem, Hogy vállamon huszonöt év van már. (Petőfi Sándor) A papiros már elefántcsont színűvé sárgult. (Herczeg Ferenc) || a. <Hosszú akadályozás, várakozás után, a nehezen várt megvalósulás kifejezésére:> végre; végre valahára (mellette az állítmány a múltra mutat vissza). Csakhogy itt vagy már! Most már belátja … □ Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! (Petőfi Sándor) Uj a világ nálunk is már, hozsánna. (Ady Endre) || b. <Jövőre utaló állítmánnyal, türelmetlen óhajtásban, sürgetésben:> végre, valahára. Gyere már! Nyögd ki (→ kinyög) már! Mikor leszel már meg? Csak már jönne! □ Mikor fogunk már összefogni? | Mikor mondunk már egy nagyot Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nemmagyarok? (Ady Endre) Föl kéne szabadulni már! S a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk. (József Attila) || c. Éppen most. Már készen vagyok. Már indulhatunk. □ Ihol vagyok már. Hát késtem sokat? (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
• 4. A szóban forgó, soknak tartott időtől kezdve, azóta is, mostanáig is folytonosan. Már egy hete oda van. Már régen v. régóta beteg. Már születésétől fogva sánta. □ [A dunavölgyi népek bánata) Mindigre egy bánat marad. | Hiszen gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon. (Ady Endre) Már egy hete csak a mamára gondolok. (József Attila) || a. <Rendsz. tagadásban:> ezentúl, mint ezelőtt. Már nem fog jönni.
• 5. (gyak. tagadószóval) Egy bizonyos közelebbről meg nem határozott időpont óta, az eddigitől eltérően, azzal ellentétben; többé. Már nem szereti; már nem fiatal. Ő sem a régi már. Már házas. Nem úgy van már, mint volt régen. □ Temetőbe kit kisérnek? | Akárki! már nem földi rab. (Petőfi Sándor) Nincs mit kereskedj már e tájon. (József Attila) || a. <Vmely eltérő v. ellentétes korábbi állapottal szembeállítva> mostantól v. vmely nem nagyon régi múltbeli időponttól kezdve; ezelőtt nem, de most igen. Már alszik; már ébren van; már látom; már emlékszem. Most már másképp beszél. □ A mulatság folyt, de már lankadtan. (Mikszáth Kálmán) Már tudom, hogy kiről van szó. (Ady Endre) || b. <A jövő időre mutatva, ellentétben a múlttal> mostantól kezdve, az ezután következő időben; ezentúl, ezután. Már nem iszom többé. Már nem fogok oda eljárni. Ezt se látod már többé. □ Ragyogj csak, úgy sem ragyogsz már soká. (Petőfi Sándor) || c. Mostanáig, de ezután már nem. Már eleget tűrtünk! □ [Esze Tamás komája.] Morva grófé földem, Asszonyom a sírban. | Menjünk, menjünk Munkács felé, | Már eleget sirtam. (Ady Endre)
• 6. Most, váratlanul, szokatlanul, indokolatlanul korán. Már itt van? Már beköszöntött a tél. || a. <Vmely más időhatározóval> a megjelölt korainak v. rövidnek tartott idő tartama alatt, akkor, nem későbbre halasztva. Már az idén végez, s kész tanár lesz. || b. <Más időhatározóval:> szokatlanul korainak tartott időpontban. Már öt órakor felkel. Már holnap indulunk. □ Már maholnap meg is érkezik … (Petőfi Sándor) Civis-urak, már holnap nagy baj lészen. (Ady Endre) || c. Azonnal vminek megtörténte után, semmit sem várva, késlekedve; máris. Most ebédelt s már éhes. □ Szegényember, hejh, csak egyet szólna – A király már katonákért szólna. (József Attila) || d. A közeli jövőben. Már igazán meglátogatlak. Megyek már!
• 7. <Az időbeli vonatkozás háttérbe szorulásával annak a kifejezésére, ill. nyomósítására, hogy az a hely, terület, ahova elérkeztünk v. amelyre vhogyan rámutatunk, az előbbitől vmilyen szempontból elkülönülő terület.> Idáig ér a mi csoportunk földje, ezen túl már nem a miénk. Ez, ill. az már Ausztria területe. Itt már vége van az erdőnek. □ A villamos végállomásánál, ahol már a falu is végződik, gigantikus szanatórium épült. (Babits Mihály)
• 8. (melléknév, határozó előtt) <Annak kifejezésére, hogy a szóban forgó tulajdonság v. mód eljutott addig a fokig, amelyen túl többé nem kívánatos.> Ez már elég. Ez már nem szép. Ezt már rosszul tetted.
• 9. <Gyak. is kötőszóval:> magában véve; többre nincs is szükség. Már a neve (is) félelmet kelt. Megborzad már a földrengés hírére is. Már (csak) hiúságból is megteszi. □ De légyen a | meghódítás nehéz, már akkor ők | csak puszta büszkeségből is belé | szeretnek. (Katona József) Pusztán a gondolat is már Lángfelhőket idéz véres szemeimnek elébe. (Petőfi Sándor)
• II. <Érzelmileg színezett beszédben nyomósító szóként, belenyugvás, helyeslés, tetszés kifejezésében:> bizony, csakugyan, aztán (I. 3). Ez már így van. Az emberek már ilyenek. Az már egyre megy. Ez már igen! Ez már döfi! Ez már beszéd ←! Ezt már szeretem! □ Kelmedet a telekből ki lehet dobni? – Az már úgy van, diák uram. (Vas Gereben) Ezen már át kell esni a jövendő boldogsága érdekében. (Mikszáth Kálmán) || a. <Ugyanilyen helyzetben a korábban mondottakkal, hallottakkal szembeállítva.> [Ma nem volt iskolában. Csak nem beteg?] – Nem, szünetjük van. – Az már más. □ Megmutatom, hogy aranyrámákat kell csináltatnom. – Aranyozottat! – kiáltják mások. – Az már más! (Vas Gereben) || b. <Kérés, kérlelés, nógatás, óhajtás nyomósítására:> ugyan. Tedd már meg nekem! Mondd már meg neki! Vidd már el ezt a könyvet neki! Add már fel ezt a levelet! No ülj már le! Ne nagyzolj már annyit! □ Ne prézsmitálj annyit, eredj már. (Mikszáth Kálmán) || c. <Bosszúság, méltatlankodás, tiltakozás nyomósítására.> Ez már mégis sok. Ez már több a soknál. Ez már aztán csúfság. Ne mondd már! Na, → mondd már! Már ilyet ki hallott? Eredj már: ugyan ne mondj ilyet, úgy sem hiszem. Ejnye már, hogy nem jutott eszembe. Ejnye már, hova tehettem? □ De már minek menjek én fel arra a fára? (Jókai Mór) Ejnye, ez már mégis cudarság tőlem. (Mikszáth Kálmán) Dehogy is lopok, tekintetes asszony. Már hogy lopnék én. (Kosztolányi Dezső) || d. <Megengedés, megengedő ellentét nyomósítására, csak szóval együtt is.> Már bocsásson meg, kedves barátom, De ez nem megy. Már (csak) akárki legyen, de vegye le a kalapját, ha bejön. □ Már köszönöm nagyon, kormányos úr …, de nem lehet. (Tömörkény István) || e. <Állítás, fogadkozás bizonyítására, nyomósítására:> bizony. □ Felkötöm a rézsarkantyúm, Már én innét elmegyek. (népköltés) Már én, uraim, vitézek! | Prágában a császár szeme közé nézek. (Arany János) || f. <Más kötőszóval, annak nyomósítására:> ha már, hogyha már: ha egyszer így áll a dolog. Ha már iszunk, jó bort igyunk. Ha már egyszer itt vannak … □ Ha már ebből az ügyletből … nem lehetett pénzt csinálni, hogyan lehetne legalább egy kis vért ereszteni. (Mikszáth Kálmán)
• III. kötőszó-szerű haszn <Magyarázó értelmű mondatban:> tudniillik, azaz, ugyanis. Kérek egy ceruzát, már ha van kéznél. Vegyük fel a kabátunkat, már akinek van. □ Szavuk sem igen van ezalatt, míg esznek, Természete már ez magyar embereknek. (Arany János) Mind ennek örültem, már amennyire az én halálba dermedt szívem örülni tudott. (Gárdonyi Géza)