MEKEG [e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -jen [e, ë] (
hangutánzó)
- 1. <Kecske> jellegzetes, szaggatott, magas, remegő hangot hallat. □ [A medve] elereszté a fehér gödölyét, s az
mekegve futott el anyja után. (Jókai Mór) Egy szürke kecske állong,
| S mint szellem jár a másik,
| mekeg s
| szakálla leng. (Radnóti Miklós)
- 2. (átvitt értelemben, bizalmas) <Ember> akadozva, dadogva és magas hangon beszél. Ne mekegj! □ Min is vagyok csak fölháborodva mekegte a humorista, mint egy kecske. (Karinthy Frigyes)
- mekegés; mekegő.