A magyar nyelv értelmező szótára

MAGA [2] névmás, személynévmás magát; (többes számban) maguk, magukat (3. személyű állítmánnyal)

• I. (névmásként) <Megszólításként és mondatrész értékű megjelölésként, a bizalmas te és ragozásbeli alakja helyett.>
• 1. <Főleg egy körbe tartozó személyek között, olyankor, amikor a megszólított érzelmileg v. társadalmilag nem áll különösebben közel a beszélőhöz.> <A köznyelvben férfiak nőkkel szemben, nők férfiakkal szemben, az ön-nél bizalmasabb megszólításként élnek vele; néha nők egymás közt is használják; a népi beszédben főleg a fiatalabbak használják; az idősebbekhez, leányok a legényekhez szólva; falusiak és városiak is használják egymás közt; falun, kül. régen, néha kevésbé megtisztelő, mint a "kend".> Ugye kedves János, maga is velünk jön? Egy bizalmas kérdésem volna magához. □ Oly zavarba vagyok, ha magát, kedves Boldizsárom, nálam találja [a másik udvarló], sejdíteni fogja édes titkomat. (Eötvös József) A másik mód … az lenne, ha maga kérne meg engem férjeül. – No hallja, szolgabíró úr maga mégis gonosz egy ember. (Mikszáth Kálmán) [Miklós:] – Lárifári. Maga bizarr leány, és bizarr címet talál rá, hogy nekem szemrehányásokat tehessen. (Ambrus Zoltán) Magával álmodtam, – mondta rajongó hangon Péter Pál … – Én is magával. (Krúdy Gyula) –11 (rendsz. kiemelő hangsúllyal) <Más személlyel való szembeállítás kifejezésére, akár ki van fejezve a másik személy, akár csak oda értjük.> Mi elmegyünk, (de) maga itt marad. Vagy én megyek, vagy maga. Magát is elvisszük. Maga sem okosabb, mint más. Én nem vagyok maga. Ha magának volnék, én másképp viselkedném. □ Én testből és vérből állok, mint Maga. (Kármán J.) –12 <A figyelemnek a megszólítottra való erősebb ráirányítására, mással való szembeállítás nélkül.> Maga meg tudja ezt csinálni. □ Maga mindig a talpára ugrik. (Mikszáth Kálmán) –13 <Megszólításként, mellékhangsúllyal, a megszólítottnak vmely kiemelt tulajdonságára való célzással v. rámutatással.> Maga gonosz! Mi jut eszébe, maga boldogtalan? □ Az asszony… anyáskodva ment [a diákhoz] …suhogó lépéseivel. – Maga mit tanul füles? (Móricz Zsigmond) –14 <Mellékhangsúlyos helyzetben, felkiáltásban, kérdésben, érzelmileg erősen színezett állításban a megszólított személy kiemelésére, rendsz. a mondat belsejében, a főszólam után.> Mi köze magának ehhez? Törődnek is azok magával! –15 <Mellékhangsúllyal v. hangsúly nélkül is szükséges e névmás használata, valahányszor az állítmány alakjából nem derül ki, hogy a megszólított személyéről van szó.> Maga ugyan szép dolgokat csinál! Kerestük magát tegnap. □ [Palojtay István uramat] azzal ijesztették meg, hogy maga megneheztelt. (Mikszáth Kálmán) || a. (népies) <A feleség beszédében férje megtisztelő megszólításaként, olyan családban, amelyben a férj tegezi a feleségét, a feleség magázza a férjét.> □ Elhoztam a fiatal káplánt, hogy neked bemutassam. – Nagyon örülök –, mondta az asszony ajkbiggyesztve. – Ott vár, otthon, mert én elszaladtam elibed … – Én nem értem, minek hagy ott maga valakit! (Móricz Zsigmond) || b. (1945 előtt, finomkodó) <Főleg a nagypolgárság és az arisztokrácia körében, valamint az ezeket utánzó családok némelyikében a házastársak, ill. a testvérek kölcsönös megszólításaként, valamint a gyermekek megszólításaként az ilyen szülők részéről.> □ [Éva grófkisasszony testvéréhez, a könyvekért rajongó Rozália grófkisasszonyhoz:] Maga mindég mást gúnyol a haszontalan időtöltésért, holott maga holmi dib-dábsággal, holmi szemét könyvekkel tölti napestig idejét. (Csokonai Vitéz Mihály)
• 2. (1945 előtt) <Leereszkedő megszólításként társadalmi szempontból alacsonyabb rangúnak tartott személlyel szemben.> Hát maga mit keres itt? □ Magyar Miska … Egyszer … Ajándékba könyvet kapott … | "Hallja maga, János deák! Mi van ebben?" (Arany János) Ej, barátom, maga túlságosan sokat akar. (Mikszáth Kálmán) || a. (1945 előtt) <Főleg vidéken, háztartási v. mezőgazdasági alkalmazottat, cselédet tartó személytől v. annak hozzátartozójától használt nagyobb megbecsülést kifejező megszólításként női alkalmazotthoz szólva, a cselédeknek régen általában mondani szokott tegező megszólítás helyett.> □ Vilmos [az alispán fia, nőtestvérének a szobalányához:] … Maga, Biri, menjen át mindjárt Ilkához, vigyen neki virágot, ruhát, könyvet, akármit, … Biri: Jól van, teins uram, mindjárt ott leszek. (Eötvös József) || b. <Lenézést, megvetést, haragot kifejező udvariatlan, sértő megszólításként.> Na mit csinált már megint, maga ló?!
• 3. (birtokos jelzőként, -j(a), -j(e) személyragos birtokszóval kapcs., rendsz. a birtokszó előtt, megelőző határozott névelővel) A magával v. magukkal <mint megszólított személlyel, ill. személyekkel> meghatározott kapcsolatban levő; az <a személy, dolog>, aki a magáé (mguké), aki magához (magukhoz) tartozik. A maga fia milyen pályára megy? A maguk lakását mikor festették? □ Hát a maga táncosa hova lett? [– kérdezi egy mesterlegény Tóth Maritól]. (Mikszáth Kálmán) Szép a világ! lelkesedett a doktor. – S a maga betegei mégis itt hagyogatják – kötekedett vele a szolgabíró. (Mikszáth Kálmán) Attul a maga orra foghajmás (Mikszáth Kálmán) [= fokhagymás], hogy mijen van, mijen nincs. (Móricz Zsigmond) || a. (bizalmas) A maga (maguk) embere: a) olyan ember, aki a maga (a maguk) érdekeit képviseli; b) aki tetszik magának (maguknak).
• II. (főnévként)
• 1. A "maga" szó <mint nem bizalmas, rideg v. lenéző megszólítási forma.> [Mért nem mondta maga ezt nekem?] – Ezt a "magát" pedig visszautasítom! || a. "Magá"-nak v. (régies) per "maga" szólít, titulál vkit: a "maga" szóval sz., t. vkit. □ A tiszttartó … per maga titulált. (Vas Gereben) Per maga titulálja. (Tolnai Lajos)
• 2. Olyan többé-kevésbé lenézett személy, akit a "maga" névmással szoktak megszólítani. Én mindig csak "maga" voltam neki: a) nem jött létre köztünk bizalmasabb viszony; b) egy kissé mindig lenézett, és nem szólított "ön"-nek. □ [– Maga?] – Nem vagyok én magának maga! Nézze meg az ember! (Móricz Zsigmond)