LELKENDEZ [e-e-ë v. ë-e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -zen [e, ë, ë], lelkendezik [e-e-ë]
- 1. Izgatott örömét, boldogságát áradozó bőbeszédűséggel, gyak. széles gesztusokkal fejezi ki. Lelkendezve dicsekedett a váratlan szerencsével. Lelkendezve adta tovább a jó hírt. Csakhogy itt vagy! lelkendezett. □ Édesanyám a maga naiv kis szívével csak lelkendezett
, nem tudott hová lenni a boldogságtól. (Móricz Zsigmond) || a. (ritka) Lelkendezik vki: lelkes, boldog izgalom tölti el, lelkesedik, föllelkesül vkiért, vmiért. Hogy tud lelkendezni minden csekélységért! Társai lelkendezve vállukra emelték a góllövő játékost. □ Amíg álljuk, álljuk, Kuruc életünket megállván csináljuk, Lehet, hogy az Isten nem engedi vesztünk, De már ne rohanjunk és ne lelkendezzünk. (Ady Endre)
- 2. (régies, irodalmi nyelvben) <Izgalom v. kimerültség következtében> izgatottan, feldúltan, nehezen lélegzik, liheg, ill. így beszél, szól. □ Uram, szólt lelkendezve a fáradt lovag, Ali basa megtámadta Bánfi-Hunyadot. (Jókai Mór) Messziről kiáltá rá lelkendezve: Jöjjön hamar, kérem. A mamám haldoklik. (Mikszáth Kálmán) Egy februáriusi reggelen lelkendezve rohan hozzánk Cselkeyéknek az egyik bérese. (Gárdonyi Géza)
- 3. (ritka, elavult, irodalmi nyelvben) Áhítozik, epekedik vmiért, vmire. □ Biz ő egy csókot se vetne meg, sőt hogy éppen arra lelkendezik. (Mikszáth Kálmán)
- lelkendező.