LEGYINT [e] ige -ett, -sen; -eni [ë, ë, e] (-t ragos mértékhatározóval is)
- 1. tárgyatlan <Rendsz. a lekicsinylés, az értéktelenség, a reményvesztettség v. a bosszúság kifejezésére:> fölemelt kezét v. karját tenyérrel lefelé lazán, mintegy erőtlenül leesni hagyja, ill. egy lefelé csapó mozdulatot tesz. Keserűen, lemondóan, szomorúan legyint; legyint egyet; legyint a → kezével. Próbálták vigasztalni, de ő csak legyintett. □ A szegény diák megcsörrentette a markában az ötven aranyat,
aztán legyintett a kezével. (Móra Ferenc) Topogott percekig, aztán legyintett, és végképpen elhagyta az épületet. (Karinthy Frigyes)
- 2. tárgyas (rendsz. -n ragos határozóval) <Az arc, fej vmely részén> kezének laza, könnyed mozdulatával hirtelen s nem erősen megüt vkit. Vkit → arcul legyint; nyakon, pofon legyint vkit. □ Mit izent, te semmirevaló? kérdezé
jobbról-balról pofon legyintve a gyereket. (Jókai Mór) || a. tárgyatlan (-ra, -re ragos határozóval) <Könnyed kézmozdulattal v. ütőeszközzel> gyengéden egyet üt vkire, vmire. A kezére legyintett. Egyet legyint ostorával a lóra.
- 3. tárgyas (költői) <Szél> gyöngéden érint, lök vmit. □ Zöld lepke, mint hulló levél, Melyet tovább legyint a szél, | Nem száll virágot lepni meg, Csak lenn, az út porán libeg. (Arany János) Nem érzed-é a lanyha szelletet, Mely arcodat legyinti s elröpűl? (Madách Imre)
- Igekötős igék: meglegyint; rálegyint.
- legyintő.