Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. (zene) <Főleg a XIIXVIII. században haszn.,> fából készült, hosszúkás, mandula formájú, alul kiszélesedő és félgömbszerűen kidomborodó, rövid nyakú, hat húrú hangszer, amelyet ujjal pengetve szólaltatnak meg. Pengeti, veri a lantot. □ Két ifju térdel, kezökben a lant, A kopja tövén, mint ha volna feszűlet. (Arany János)
2. (ritka) <A régi görögöknél és a rómaiaknál> húros hangszer, amelyen a pengetővel megszólaltatható húrok kecskeszarvból készült v. azt utánzó keretbe voltak kifeszítve; líra.
3. (átvitt értelemben, költői) Ez a hangszer mint a költői tevékenység jelképe, ill. maga a költészet. Leteszi a lantot: a) abbahagyja a versírást; b) (bizalmas) vmely tevékenységet félbeszakít, nem folytat tovább. Hűtlen lett lantjához. □ Kit nem hevít korának érzeménye, Szakítsa ketté lantja húrjait. (Eötvös József) Zengj tehát, zengj, édes lantom, Zengd ki, ami benned van. (Petőfi Sándor) A lantot, a lantot Szorítsd kebeledhez. (Arany János) Kifáradt, keskeny ujjam Egy lant idegén álmodozva babrál. (Juhász Gyula)