KÖTELESSÉG [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
Utasítás, parancs, szerződés, határozat, törvény által megszabott köteles teendő.
Állampolgári, hivatali, hivatalos kötelesség; vkinek → kutya kötelessége vmi; a tanulók kötelességei; → hív a kötelesség; vkinek kötelességében → áll; hivatalos kötelességében eljáró tisztviselő; eleget tesz kötelességeinek; elmulasztja, megszegi, megteszi, teljesíti, (el)végzi kötelességét. Csak kötelességemet teljesítettem: <köszönetre adott válaszként>. □ Minden munkaképes polgárnak joga, kötelessége és becsületbeli ügye, hogy képességei szerint dolgozzék. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || a. Vminek, vmely teendőnek erkölcsi szükségessége; kötelezettség.
Becsületbeli, emberi, erkölcsi, gyermeki, megtisztelő, szent kötelesség; kötelessége, hogy
; kötelességének érzi; kötelességének → tartja; kötelességének tekinti, hogy
; megteszi kötelességét vki iránt; kötelességévé tesz vkinek vmit. □ Kínálgatja őket a jó háziasszony,
Hejh, mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell, A kötelességét ő jól megtanulta. (Petőfi Sándor) A királyra nézett a gyász kötelesség | Meghagyni legottan: Toldit hogy temessék. (Arany János)
- Szólás(ok): ld. mór.
- Szóösszetétel(ek): kötelességgyakorlás; kötelességmulasztó; kötelességszegés; kötelességszegő; kötelességteljesítő; kötelességtudat.