KÖSZÖNÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. A köszön (3) igével kifejezett cselekvés, megnyilvánulás; az a tény, hogy vki köszön vkinek; üdvözlés (találkozáskor, érkezéskor, elváláskor). Udvarias köszönés; kalapemeléssel való köszönés; nem fogadja vkinek a köszönését; szívélyesen viszonozza a köszönést. □ A király lovásza
Szólt köszönés nélkül "ezt küldi királyod". (Arany János) Benne élsz te
Minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben. (Juhász Gyula) || a. Ennek külső jele, megnyilvánulása: üdvözlő szó, mozdulat. Nem hallotta a köszönést. Nem vette észre a fiú köszönését.
- 2. (ritka) Az a cselekvés, hogy vmit (meg)köszönnek. A meghívás, segítség, szívesség köszönése.
- Szóösszetétel(ek): köszönésforma.
- köszönési.