KÖRÉJE [e] határozószó (személyragos) körém, köréd, körénk, körétek [ë], köréjük v. (
régies) köréjök; a 3. személyben személyrag nélkül is: köré. Nyomósítva: őköréje, őköréjük.
- 1. Minden oldalról v. több oldalról a személyraggal megjelölt v. az előzményekből ismert személy, tárgy köré (1, 1b). Körém gyűlt az osztály. Csináljunk két virágágyat, s vessünk füvet köréjük! □ Amikor a nemzetes asszony kifelé megy,
künn csipogva gyűl köréje
a sok
baromfi. (Mikszáth Kálmán) Mikor a koporsót levisszük a szekérről a Tisza fenekére, az én kürtöm szavára valamennyien köréje borultok. (Gárdonyi Géza) Szivem
| kis teste hangtalan vacog, | köréje gyűlnek szelíden | s nézik, nézik a csillagok. (József Attila) || a. (átvitt értelemben) <Lelki behálózást jelentő kifejezésben.> □ Kaméleon vagy, nem is kaméleon, hanem vipera! Én? Vipera?
Körém csavarodtál, megmartál! (Gárdonyi Géza)
- 2. (átvitt értelemben) A szóban forgó <vezető v. irányító> személy mint középpont környezetébe, vele szoros kapcsolatba. Ady hamar vezető szerephez jutott, köréje tömörültek a nyugatosok.