KLARINÉT főnév -ot, -ja (
zene)
Hatvan-nyolcvan cm hosszú, a végén tölcsérszerűen kiszélesedő, billentyűs, rendsz. ébenfából készült fúvóhangszer, amelynek csőr alakú fúvókájához rugalmas nyelv simul.
Klarinéton játszik. A klarinét hangszíne finom, gördülékeny. □ Harsány zenébe tör elő A trombita s a klarinét. (Arany János) Mint zenekarokban a klarinétok legélesebb hangjai, | melyek túlrikoltanak mindent, úgy szól az én kétségbeesésem. (Kosztolányi Dezső) || a. Ennek hangja.
Élesen cseng a klarinét. || b. E hangszeren való játék; klarinétozás.
Klarinétra: a k. technikai lehetőségeihez alkalmazva <írt zenemű>;
klarinétot tanul.
- Szóösszetétel(ek): klarinétegyüttes; klarinétkvintett; klarinétötös; klarinétművész.
- klarinétoz.