KOMIKUM főnév -ot, -a (-ja) (
régies írva: comicum is) (csak egyes számban)
- 1. (irodalomtudomány) Helyzetben, jellemben, cselekvésben, szemléletben megnyilvánuló visszásság, ellentmondás, ill. ennek nevetésre késztető felismerése mint az élet- és emberábrázolás egyik művészi eszköze. Alantas, finom, durva, kacagtató, vaskos komikum; a helyzet komikuma. Csokonai a komikum lényegének a furcsaságot tekintette. □ A [szín]darab komikumja erős. (Tolnai Lajos) Beavatott nyelvek így adják elő ennek a házasságnak az intim részleteit a burleszk komikum mártásában
(Mikszáth Kálmán) A nagy kőcímeren vidáman fedezte föl a Dávidok örök jellemvonását: a komikumban gyökerező pátoszt. (Móricz Zsigmond)
- 2. (választékos) Általában az az ellentmondás, visszásság, amelynek felismerése nevetésre késztet. A dolognak, helyzetnek, ügynek az a komikuma, hogy
: a d.-ban, h.-ben, ü.-ben az a mulatságos, nevetséges mozzanat, hogy
A furcsa eset komikuma mindnyájunkat megnevettetett.
- Szóösszetétel(ek): helyzetkomikum; jellemkomikum.