Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.

KIVÁR ige
  • 1. tárgyas <Türelemmel, kitartással> megvárja, míg vmi bevégződik, befejeződik; vmit a végéig megvár. Nem lehet kivárni, míg felöltözik. Mindennek ki kell várni az idejét. A hajó kivárja a vihart. Akármikor végződik is a megbeszélés, kivárom. □ Sírása olyan volt, mint az őszi eső, nem lehetett kivárni a végét. (Mikszáth Kálmán) Képtelen volt kivárni, míg valami jelentékenyebb summára tesz szert. (Móricz Zsigmond) Azt a félórát sem akarta kivárni, amíg az álom természetes módján zárja be pilláit. (Hunyady Sándor)
  • 2. tárgyatlan <Vmely gyors, határozott cselekvés előtt> figyelmét, erejét, összpontosítva, rövid ideig vár a legalkalmasabb pillanatra. Az artista egy másodpercig kivárt, aztán előre vetette magát. || a. tárgyatlan (sport, rosszalló) Az akcióra legalkalmasabb pillanatban fölöslegesen vár. A csatár kivárt, a hátvédnek ideje volt közbelépni.
  • kivárás; kivárat; kivárható; kiváró; kivárt.