KITÜNTETÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. A kitüntet igével kifejezett cselekvés v. esemény. Az ünnepélyes kitüntetés megtörtént. □ Elemér elcsüggedt fővel fogadta Dalma kitüntetését. (Jókai Mór) Nagymama | vitt el először színházba
Milyen kitüntetés, | hogy én ilyen szépet láthatok,
| ami csak a nagyoké! (Szabó Lőrinc)
- 2. Érdemekért járó, általában megszabott címmel, jelvénnyel, ranggal stb. együtt járó társadalmi elismerés, erkölcsi megbecsülés. Katonai, polgári kitüntetés; kitüntetést adományoz vkinek. Magas kitüntetést kapott. □ Örült a kitüntetéseknek. (Eötvös József) Már három kitüntetése volt: följebbvalói úgy csodálták, mint valami különös jelenséget. (Karinthy Frigyes) Mit kellett egy magyarnak végezni odakinn, hogy ennyi kitüntetést kapjon az osztrák hadvezetőségtől! (Móricz Zsigmond) || a. Ennek jelképéül haszn. tárgy, rendsz. érem, jelvény v. szalag. Mellét kitüntetések díszítik. Büszkén viseli a kitüntetést.
- 3. (iskolai) Vizsgán elérhető legjobb érdemjegy. Kitüntetéssel érettségizett.
- Szóösszetétel(ek): élmunkás-kitüntetés.
- kitüntetéses.