POÉN [1] főnév -t, -ok v. -ek [ë], -ja v. -je [e] (
választékos)
<Vmely rövidebb irodalmi mű (epigramma, dal, novella) v. elbeszélés, szójáték, főként élc, adoma végén> csattanó befejezés.
Elrontja a poént; lelövi a poént; elneveti a poént. □ Ez volt az ő finom humora, aminek én mindig elrontottam a poénjét
(Móricz Zsigmond) || a. (
ritka) Feltűnő esemény, meglepő fordulat; szenzáció. □ Óriási poénnek számított, hogy egy igen előkelő dáma
szeszélyes kedvében védelmébe vette az üldözöttet. (Hunyady Sándor)
- Szóösszetétel(ek): poéngyilkos.
- poénos.