NYŰ [1] ige nyüvök, nyűsz, nyüvünk; nyűtt, nyűjön, (
tájszó) nyő
- 1. tárgyas <Kifejlődött kendert v. lent, ritk. más növényt> szálanként gyökerestül kitép a földből. Kendert nyű; nyüvik a lent. □ Maga nyűtte, beáztatta, szárította, tilolta,
fonta, szőtte, fehérítette
(Mikszáth Kálmán) || a. (tárgy nélkül) Elmentek nyűni. [Mit csináltok?] Nyüvünk.
- 2. (gyak. rosszalló) <Ruhafélét v. vmely használati tárgyat> viseléssel, használással koptat, szaggat, rongál. Hamar nyüvi a cipőjét. A gyerekek nagyon nyüvik a ruhát. □ Minek nyüvi maga mindig azt a jó ruhát
(Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) □ Sok hosszu hosszu éjszakákon
| a Csönd hegedül:
| kegyetlen, ős örök vonóját | nyüvi nyomtalan. (Babits Mihály)
- 3. (átvitt értelemben, tájszó) Nyüvi magát: töri magát, nagyon igyekszik.
- 4. tárgyatlan (népies) <Ruhaféle> viseléstől kopik, szakad. Nagyon nyű a kabátom. Kezd nyűni a ruhája.
- Igekötős igék: elnyű; kinyű; szétnyű.
- nyűhetetlen; nyüvet; nyüvés; nyüvő.