ÉRTÉS főnév -t, -e [e] (csak egyes számban, főleg állandósult szókapcsolatokban)
Ismeret, tudás, tudomás.
Értésül v.
értésére → ad vkinek vmit; értésére → esik vkinek vmi; értésére → jut vkinek vmi. □ Kéri az úr minden szentekre, hogy amit az Isten | Értésére adott rendeljen
Fördővíz szaporán,
és fűvek! (Fazekas Mihály) Értésűl adta Bence a fiúnak, | Magát anyja miatt sohse adja búnak. (Arany János) Értésemre óhajtotta adni, hogy ő tudja a jó modort. (Kosztolányi Dezső)
- Szóösszetétel(ek): egyetértés; félreértés; hozzáértés; megértés; ráértés.