FELTÁMADÁS főnév -t, (-ok), -a föltámadás
Általában a feltámad igével kifejezett cselekvés, történés, jelenség; az a tény, hogy vki, vmi feltámad.
- 1. (vallásügy) <A keresztény vallás tanítása szerint> az embernek új(ra) életre kelése a halál után. Halottaiból való feltámadás; a halottak v. holtak feltámadása. □ Az aitatos [= ájtatos] asszonyok példájából megismértetem, mint kell magunkat viselnünk, ha valósággal
akarunk részesek lenni a Christus feltámadásának örömében. (Pázmány Péter) Kedves jó anyám,
Fölkelt-e a föltámadás Majd tégedet, Kit gyermeked síralma sem ébreszthetett? (Petőfi Sándor) A mennyezet falát | kép borítja el: | feltámadás, mennybemenetel. (Babits Mihály) || a. (vallásügy) <Katolikusoknál> Krisztus feltámadásának emlékére nagyszombaton délután végzett, körmenettel kapcs. szertartás. Elment a feltámadásra.
- 2. Vmely, egyszer már volt, létezett, de megszűnt, elmúlt dolog feléledése, visszatérése, újra szokásossá, használatossá válása. A betyárvilág feltámadása a Bach-korszakban; a régi divat feltámadása. || a. (kissé választékos) Vmely elcsitult, elnyugodott természeti erő, jelenség, emberi érzés, indulat (újra) jelentkezése. A szél feltámadása; az indulat, a vágy feltámadása.
- 3. (ritka, választékos) Felkelés, fellázadás. A nemzet, a nép feltámadása a zsarnok(ság) ellen.
- feltámadási.