HALDOKLIK tárgyatlan ige -ok, ..kolsz v. -asz; ..kolt v. -ott; ..koljon; -ani v. ..kolni, (
választékos) haldokol
- 1. <Ember> haláltusáját vívja, a halállal vívódik, miközben életereje lassan elhagyja; meghalóban van, hamarosan meghal. Sokáig haldoklik. Még haldokolva is hazájára gondolt. □ Az öreg úr
haldokolva megsimogatta a fiú fejét. (Mikszáth Kálmán) || a. (választékos, költői) <Állat> kimúlóban van, hamarosan elpusztul. □ És ha éjjel bús méla hangokon Dal zendűl; ott egy hattyú haldokol. (Tompa Mihály)
- 2. (átvitt értelemben, választékos) Az elmúlás, a hervadás felé közeledik. Haldoklik az év, a nyár, az ősz, a szerelem. □ Közelget az év-enyészet, Haldoklik a szép természet! (Kisfaludy Sándor) Rég eltemette a nyarat Az ősz, s ez is haldoklik már. (Petőfi Sándor) Haldoklott a nyár akkorában Budapesten. (Ady Endre)
- haldoklás.