BOTLIK tárgyatlan ige -ott, (ritk.) botoljon v. botoljék; -ani, (
régies) botol (gyak. -t ragos mértékhatározóval)
- 1. <Ember, állat járás v. futás közben> lábával vmibe ütközve v. kisebb mélyedésbe lépve egyensúlyát veszti, és hirtelen megtántorodva bizonytalan, előrebukó mozdulato(ka)t tesz anélkül, hogy elesnék. A sötét úton egy kiálló kőbe botlott. Nagyot botlott a küszöbön. A ló botlott egyet, s lovasa lezuhant.
- 2. (irodalomtudomány, zene) <Vers, zenemű vmi hibája miatt> menetében, folyamatos haladásában elakad, döccen. A dallam üteme, ritmusa botlik. || a. (átvitt értelemben) Botlik a nyelve: olyat mond, amit nem akart v. vmit másképp mond, mint ahogyan akarta. □ Büszke is lesz holtig, Azaz mit beszélek
ni a nyelvem botlik
Nem hal ő meg soha. (Mikszáth Kálmán)
- 3. (átvitt értelemben) (Erkölcsi) ballépést, hibát, tévedést követ el. Néha bizony ő is botlik. □ Az emberi elme gyakran botlik, téved. (Arany János) Én botorkáltam s botlottam sokat, De nem szűntem dúdolni dalomat. (Juhász Gyula)
- 4. (átvitt értelemben) Vkibe, vkire v. vmibe, vmire botlik: véletlenül, váratlanul rátalál, rábukkan vkire, vmire. Az utcán belém botlott. Ellenségbe botlott. Vidám társaságba botlottak. □ Épen egy levélvivő parasztra botlottam. (Vörösmarty Mihály) A vidéken nem minduntalan botlik ilyen kitűnő egyéniségekbe az ember. (Ambrus Zoltán) || a. (átvitt értelemben, ritka) Véletlenül, szándéka ellenére odakerül, jut vhova. □ Úgy érezte itt magát, mint aki színfalak között tévelyegve véletlenül a színpadra botlik. (Kosztolányi Dezső)
- Igekötős igék: bebotlik; belebotlik; elbotlik; felbotlik; megbotlik; rábotlik.
- botló.