LEJT [e] ige -ett, -sen; -eni [ë, ë, e]
- 1. tárgyatlan <Vminek a felszíne> ferde irányban, lefelé tart, vezet. Itt lejt az út. A hegyek a Duna felé lejtenek. Egy kicsit lejt a pálya. Merre lejt a polc? □ Egy nép lakik túl tengeren, Hol délre lejt az Alpok alja. (Arany János) A Boulevard St. Michel s a Rue | Cujas sarkán egy kissé lejt a járda. (Radnóti Miklós)
- 2. tárgyatlan (irodalomtudomány, választékos) <Vers> vmilyen jellegű ütem, dallam szerint folyik, hangzik. Sorai szépen, mélabúsan lejtenek. Itt a vers élénkebben lejt.
- 3. tárgyas (választékos) <Táncot> könnyedén, finom s rendsz. lassú ütemben jár. Csárdást, palotást lejt. Szépen lejtik a magyar táncot. □ Délcegen lejték a kisérteti táncot. (Arany János) Egy titokzatos kígyóbűvölőnő lejti kábító táncát. (Ambrus Zoltán) || a. (tárgy nélkül) (régies, irodalmi nyelvben, ma tréfás, gúnyos) Táncol (1). Ott lejtettek előttünk elandalodva. □ A német hármas lépéssel lejtve kering le, S párját karja közé zárja s lebegve viszi. (Berzsenyi Dániel) Mintha súgár jegenye Szellők dalára lejtene. (Arany János)
- 4. tárgyatlan (régies, irodalmi nyelvben) Könnyed, táncoló léptekkel halad, fut. □ Lejtve vidáman jő a gyermek. (Vörösmarty Mihály) || a. tárgyatlan (választékos, néha tréfás) Lassú, ütemes léptekkel halad, ill. lassan, könnyed járással v. szinte játékos mozgással sétál, andalog. A szerelmes pár gyanútlanul lejt felénk az úton. Hova lejtesz ilyen ünnepélyes arccal? Kényeskedve lejtenek a nézőtér széksorai között.
- Igekötős igék: átlejt; belejt; ellejt; körüllejt; végiglejt.
- lejtett.