LÜKTETÉS főnév -t, (-ek), -e [ë, e]
Általában a lüktet igével kifejezett mozgás, folyamat; az a tény, hogy vmi lüktet.
- 1. A vérkeringés ütemes, lökésszerű mozgása az erekben. Fejének, halántékának, homlokának fájó lüktetése; az ütőér lüktetése; a fájós ujj lüktetése. Vére heves lüktetéssel tüzelt ereiben. □ Szívem viharló [= viharzó] lüktetését Te látod, érzed és megérted. (Komjáthy Jenő) Érezte a kéz lüktetését, izzó tűz nyargalt át erein, a leány arca pedig piros lett. (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben) □ Föl a szívvel, az üzemek fölé! | Ily kormos, nagy szivet | az látott-hallott,
| ki lüktetését hallotta a föld | sok tárnás mélyeinek! (József Attila)
- 2. (átvitt értelemben, választékos) Lüktető elevenség, mozgás. Az élet, a nagyvárosi forgalom lüktetése; a vers, a zene ritmusának lüktetése.
- 3. (tájszó) Bicegés, sántítás.