BENSŐSÉG [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (választékos)
Lelki, főleg érzelmi gazdagság, mélység; lelki átéltség, mély érzés, érzelmi elmélyülés. Sok bensőséggel adta elő a verset. □ Ha valaki gr. Széchenyi eddigi munkái
után is kételkednék őszinteségében, olvassa ezen annyi bensőséggel
írt lapokat. (Vörösmarty Mihály) Williamban sok bensőség volt, de kevés műveltség. (Jósika Miklós) || a. (választékos) Vmely érzelemnek v. érzelmi megnyilvánulásnak a lélek mélyéről fakadó, szívből jövő, érzelemmel telített, őszinte és éppen ezért a lélekre, az érzelmekre ható volta; lelki, érzelmi mélység. Meglepett hangjának, tekintetének bensősége. Az érzelmek bensősége még hiányzik verseiből.