TRUBADÚR főnév -t, -ok, -ja
(
történettudomány,
irodalomtudomány) A (XIXIII. századi) feudális lovagi költészet képviselője Dél-Franciaországban; főleg az eszményi, rajongó szerelmet és vitézséget éneklő nemesi, udvari költő. □ Dante a provencal [= provence-i] trubadúrok és gótikus templomok tanítványai (Babits Mihály) || a. (
irodalmi nyelvben) Főként az epedő szerelemről éneklő, költő; (szerelmi) dalnok. □ Az új emberek más fából valók. Hidegek, mint maga a tudomány
míg elődeik a szépnek lángoló trubadúrjai voltak. (Ambrus Zoltán) Dalos, törékeny, halk fiú legyen, Asszonyos, kósza, könnyes trubadúr. (Ady Endre)
- Szóösszetétel(ek): trubadúrköltészet.
- trubadúri; trubadúrkodik; trubadúros; trubadúrság.