Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. Nagy kiterjedésű, száraz, egyhangú, terméketlen, rendsz. homokos v. köves terület; pusztaság. Kihalt sivatag; szikes sivatag; a sivatag hajója ←; meghódítja ← a sivatagot. A föld legnagyobb sivatagja a Szahara. □ És én ne szánjam Ninivét, mely mint egy győztes harci tábor terjed a sivatagban, és utcái mint | képeskönyv amit a történet irt, | nyilnak elém? (Babits Mihály) És kirohantunk | a sivatagba, Gilgames meg én (Szabó Lőrinc)
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Vminek a sivatagja: vminek, rendsz. víznek ehhez hasonlóan egyhangú, nagy kiterjedésű felülete. □ Mintha otthon mennyezetes ágyában feküdnék, oly nyugodtan aludt a tenger sivatagján. (Jókai Mór)
3. (tájszó) Futóhomok. A sivatagot szőlővel vagy gyümölcsfával kell megkötni.
4. (átvitt értelemben, választékos) Olyan vidék, ország, ahol az ember elhagyottnak, idegennek érzi magát. □ Távol a hontól, külföld sivatagján, Hol nem szeretnek s nem szerethetünk (Gyulai Pál) || a. (átvitt értelemben, költői) Elhagyatott elmaradott, műveletlen vidék, ország. □ Magyar sivatag magyar tanítója Rabok között rabként senyvedt, aludt. (Ady Endre)
5. (átvitt értelemben, költői) Lelki kietlenség, tanácstalan elhagyatottság. □ Kedvesim elhúnytak, sivatag van utánok eszemben. (Vörösmarty Mihály) Lelkében oly sivatag támadt, melyből nem tudott kitalálni. (Jókai Mór) Az én keserű lelkem menekűl a kétségbeesés tétlen sivatagába. (Szabó Lőrinc)
II. melléknév (határozó alakban nem haszn.) (-abb) (irodalmi nyelvben, költői)
1. Terméketlen, kopár, homokos. □ S te, amott az éles kőszálnak sivatag Ormáról zuhogva leszakadó patak! (Csokonai Vitéz Mihály) Utaztam lomha vonaton | egyhangu mély rónákon át Bús volt a róna, sivatag. (Babits Mihály) || a. (átvitt értelemben) Pusztasághoz, homoktengerhez hasonlóan nagy kiterjedésű és egyhangú, nem változatos <tájék természeti tünemény>. □ Távolban szerte káprázik valami szörnyű sivatag fehérség, mintha hó esett volna. (Jókai Mór) || b. Sívó (4). □ Nincsen olyan puszta inség Hogy magának benne A halandó egy tenyérnyi Zöld virányt ne lelne; És ha ezt a szél behordta Sivatag fővénnyel: Megsiratja. (Arany János) || c. (régies, irodalmi nyelvben) Síró, siránkozó <hang>. □ Sivatag hanggal sikoltozva jőve fel a grádicson. (Kazinczy Ferenc)
2. (átvitt értelemben, költői) Örömtelen, meddő, vigasztalan <emberi élet, lét>. □ A sivatag jelenben csak a virágzó jövendőt szemlélte (Kölcsey Ferenc) Hosszú lesz bujdosásom, Hosszú és sivatag, Mig lábaim elvégre A sirba botlanak. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Sivár, kietlen. □ Sivatag üresség uralkodik az ily fejekben. (Kármán József)
3. (átvitt értelemben, ritka, költői) Olyan <dolog>, amelyben semmit sem lehet előre látni; bizonytalanságba vesző; elmosódó, alaktalan. □ A jövendőnek sívatag homályit | Bízd az Istenség vezető kezére. (Berzsenyi Dániel)