SÍNYLIK tárgyatlan ige -ek, -esz [ë, e]; -ett [ë]; -enék, -enél [e,e], -ene [e-e]; -eni [e] (felszólító módban nem haszn.), (
népies,
régies) sínlik
- 1. (tájszó, költői) Sínylődik. □ Zelemér mind ez idő alatt a barlangban sínlett
végtelen lelki s érzéki nyomorban. (Vörösmarty Mihály) Sok érdek köt engem a halmos vidékhez
Mégis mint a fenyő a homokos pusztán, Lelkem nem szokik meg e tájon, csak sínlik. (Tompa Mihály) A gyümölcsfa sínylik mondja a gazda. Megeszi a penész. (Móricz Zsigmond)
- 2. (tájszó) <Tűz> senyved. Nem ég ez a nedves fa, csak sínylik.
- 3. (ritka) Sorvad, fogyatkozik. □ [A gyermek] Epedő nagy kék szemével A szivárványt nézte még; A szivárványt, amely szinte Fogyni látszék, sinleni. (Arany János)
sínylő; sínylett.