SÍ [1] tárgyatlan ige sívok, sísz, sívunk; -tt, -jon (
ritka,
költői,
hangutánzó)
- 1. <Állat, főleg bagoly> éles sivító hangot hallat. □ Bagoly sí a bérci fok közt. (Arany János)
- 2. (elavult) <Gyermek> éles, magas hangon sír. □ Sítt a kis gyermek, s apját iszonyodva kiáltá. (Vörösmarty Mihály)