RETTENT [ë-e v. e-e] ige -ett, -sen [ë, ë]; -eni [e]
tárgyas (
költői) Nagymértékben ijeszt(get). □ Jön az álom s
a félelemmel rettenti lelkünket S a kétség szélére viszi életünket. (Csokonai Vitéz Mihály) Rettents gyáva leányt, vagy erőtlen gyermeki bábot. De ki reád karddal siet a hadi rendnek előtte, Vassal várd be. (Vörösmarty Mihály) Kábít a nap, rettent az álom. (József Attila) Tragédiák, külső feketeség, | csak ti födtétek el a magamét, |
valami Végzetet | akarhattam, azt hiszem veletek | rettenteni. (Szabó Lőrinc) || a. (tárgy nélkül) (
irodalmi nyelvben) □ Hol a magas, mi vonz? a mély, mi rettent? (Madách Imre)
- Igekötős igék: elrettent; felrettent; megrettent; visszarettent.
- rettentés; rettentett.