ROGY tárgyatlan ige -tam, -ott, -jon, (
tájszó) rogyik (
hangfestő)
- 1. Vhova rogy: <ember, (ritka) állat> elerőtlenedve, esetleg eszméletét veszítve álló helyzetéből egész testével vhova dől. Földre rogy; a hóba rogy. □ Ki a vesztes? ki a nyerő? | Erőtelen mindkét erő, Győztes, legyőzött, mint ahogy Két birkozó egymásra rogy. (Arany János) Megtántorgott erre a névre Boldizsár úr, s holthalaványan rogyott egy székre. (Mikszáth Kálmán) Aszfaltra rogy egy bús, bitang legény. | Fáradt szegény. (Kosztolányi Dezső) Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked. (Radnóti Miklós) || a. Térdre rogy: <személy> hirtelen elhatározással (két) térdére ereszkedik; térdre borul. □ Bánk, Bánk, emlékezek | szavadra
midőn kezem megkérte, nem rogyott | ő térdre ! szép se volt igen, de egy | Alphonsus, egy Caesar állott előttem. (Katona József)
- 2. (ritka, költői) <Ember, állat> rogyadozik (1). □ Kadosa nemtelenűl nem akart megvívni. Leszállott, | És odahagyta lovát, mely már rogya kínja hevében. (Vörösmarty Mihály) || a. (ritka, költői) <Építmény, vminek halmaza> eresztékeiben, részeiben meglazulva, támasztékát vesztve lassan roskadozik. □ Elszállt a nyárnak utolsó viharja, | nyúlt jegenye szomjasan andalog, | sárgúlva rogynak árva kazalok. (Babits Mihály)
- 3. (átvitt értelemben, ritka) Magába rogy: magába roskad. □ Itt űlök, némán, magamba rogyva, Míg száll az óra, mint egy pillanat. (Kiss József)
- 4. (átvitt értelemben, ritka, költői) Vkire rogy vmi: vmely lelki teher nyomasztólag, hirtelen ránehezedik vkire. □ Mert elfogytak Régi könnyeim, Ugy rám rogytak Szenvedéseim. (Csokonai Vitéz Mihály)
Igekötős igék: belerogy; hátrarogy; iderogy; lerogy; mellérogy; odarogy; összerogy; rárogy; utánarogy; visszarogy.
rogyó; rogyott.