ÖSVÉNY főnév -t, -ek, -e [ë, e], (
tájszó) ösveny [e]
- 1. Keskeny, kitaposott, nem épített út gyalogosok számára. Erdei, hegyi, kanyargós, mezei ösvény. Az ösvényt benőtte a bozót. □ Balázs úr
lepillant a sziklákon fölkanyarodó ösvényre, hát két lovast lát maga alatt. (Gárdonyi Géza) Nyavalyás a szegény ember |
Ugy meggörbül, mintha réti ösvény volna. (József Attila) || a. (átvitt értelemben, ritka, költői) Út, pálya. □ A víz
más ösvényt talált, s elhagyta a
medret. (Tolnai Lajos)
- 2. (átvitt értelemben, választékos) Vmi felé mutató határozott irány; út, pálya. Az erény ösvényén jár; letér a becsület ösvényéről. □ Most a lángész teremtő ihletése Ösvényt lobbant sötét homályokon. (Kisfaludy Károly) És ég az oltár. Im, körébe gyűltünk, |
Fénye világol sorsunk ösvenyén. (Arany János) Ember vagyok,
Ki azt hiszi, friss titkokat kutat S szűz ösvényt tör. (Tóth Árpád)
- Szóösszetétel(ek): gyalogösvény.
- ösvénytelen; ösvényű.