MEGKONDUL tárgyatlan ige (
hangutánzó)
<Harang> kongani, szólni kezd, ill. egyet kondul.
Megkondul a kecskeméti öreg templom nagyharangja. A vészharang megkondult, tüzet jelzett. □ Megkondúl az esteli harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló. (Petőfi Sándor) A várbeli székesegyház harangja megkondult. Csak egyet kondult, többet nem. (Gárdonyi Géza) Éjfélkor megkondultak a vészharangok. (Móricz Zsigmond) || a. (
ritka,
költői) <Nagyobb fémtárgy> ütésre, (összeütődésre v. egyéb okból ilyen hangot ad. □ Összecsap a két hős: a paizs megkondul. (Arany János) || b.
Megkondult vki, vmi felett a lélekharang: (
átvitt értelemben is) vki, vmi pusztulásra van ítélve, vkinek, vminek a sorsa meg van pecsételve.
Lecsapolták a rétek vizeit, megkondult a lélekharang a pákászok fölött.
- megkondulás; megkonduló; megkondult.