A magyar nyelv értelmező szótára

KI [1] névmás, kérdő, vonatkozó, határozatlan és általános

• I. kérdő (főnévi) -t, -je [e] (csak személyre vonatkoztatva) I. <Főleg érzelmileg nem színezett mondatban.>
• 1. <Minden szóba jöhető, elképzelhető személy közül> melyik személy?, mely személy? Kinek a fia v. ki fia? Ki járt itt? Ki túrta össze az asztalomat? Kivel mész sétálni? Kiket hívtál meg? □ El kéne indulni, Meg ké’ házasodni, De még az a kérdés, Kit kéne elvenni? (népköltés) Ki volt tanítód? hol jártál iskolába? (Petőfi Sándor) "Gyilkosa hát nem ez … újra nem ez." | "Hát ki? … " riad fel Bárczi sötéten. (Arany János) Gerjedt lelkemnek ki látta valóját? (Ady Endre) –11 <Kettős v. többszörös kérdésben.> □ Repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg? Ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg? (Arany János) Így egy percig se élhetünk egy fedél alatt, …azt se tudván, hogy melyik malac ki ökre. (Mikszáth Kálmán) Nő- s férfié, egyforma köntösünk… | mi nem kérdezzük, hogy melyik kié. (Babits Mihály) || a. (bizalmas) (egyes számú állítmánnyal) <Több, ill. sok személy mindegyike iránt érdeklődve, mindegyikének megnevezését várva:> melyik személyek?, kik? Ki mindenki? Ki mindenki volt ott? Ki mindenkit láttál az estélyen? Ki mindenkinek adtál a képekből? □ Utáltam a kopasz bárót …, aki mindig az ő lumpolásairól beszélt, … meg arról, ki mindenki volt hajdan jó barátja. (Babits Mihály) || b. Ki más: a) az említetten v. föltételezetten kívül még ki? Ki más volt ott? b) melyik más személy, mint az említett v. föltételezett? Ki más lehetne, mint … □ A … doktort keresem … – Ki mást is keresne. (Móricz Zsigmond)
• 2. Bizonyos ismert kisebb csoportnak melyik tagja? Na gyerekek, ki hozza ide nekem a térképet? Közületek ki volt a gyűlésen? Ki hiányzott a meghívottak közül?
• 3. <Személyt ábrázoló képre, szoborra vonatkoztatva, az ábrázolt személy kilétét, a valóságos személyt tudakolva:> melyik <élő v. holt> ember?, kicsoda (2)? Ki az ott a képen?
• 4. (rendsz. állítmányként v. állítmány névszói részeként) <A jelenlevő, a szóban forgó, nem eléggé ismert v. távollevő, ismeretlen személy> származását, jellemét, társadalmi helyzetét stb.-t tekintve: miféle ember? Ki maga? Ki ez? Kid neked ez az ember?: milyen rokoni v. egyéb, érzelmi kapcsolatban vagy vele? Ki fia, borja v. ki tehene, borja? Ki ez a Jóska, barát vagy ellenség? Ki lehet ez az ember? □ Vajh ki ő, és merre van hazája? (Vörösmarty Mihály) Ki vagyok? sehonnai, Se országom, se hazám. (Petőfi Sándor) Ki lehet, mit akarhat? Meg-megáll, be-bekémlel az udvarokba. (Mikszáth Kálmán) Az idegen … megszólalt: – Illenék megmondanom, hogy ki vagyok. (Gárdonyi Géza) –41 <Kettős v. többszörös kérdésben.> □ Kedvvel hallgatta a pletykáikat…, hogy melyik társa ki volt, mi volt, mielőtt belépett a szerzetbe. (Gárdonyi Géza) || a. (népies) <A szóban forgó személy nevét tudakolva.> Kinek hívják: hogy hívják? □ Téged pajtás kinek hínak? | Engem hínak Rab Jóskának. (népköltés) Ejnye öcsém, azt se kérded, kinek hínak, | Ha hallottad hírét a vén Rozgonyinak … (Arany János) II. <Érzelmileg színezett mondatban, gyak. a kérdő jelleg háttérbe szorulásával.>
• 1. <Csodálkozó kérdésben.> Kit látnak szemeim?!: te vagy itt?!; valóban ön van itt?! □ Hohó, kit látnak szemeim? (Ambrus Zoltán) Stockholm felé | Sigrid fölébred és hahó – ki áll a pályaudvaron? (Kosztolányi Dezső)
• 2. <Harag, bosszúság, felháborodás kifejezésére; gyak. értelmezőszerű nyomósító szóval; ez a nyomósító főnév ma rendsz. névelővel áll; névelő nélkül régies.> Ki a fene lármáz már megint? [Sándor azt üzeni, ne merj a szeme elé kerülni.] – Hát ki az a Sándor, hogy úgy fenyegetőzik? –21 <Ragozás esetén a ki ragozatlanul, az értelmezőszerű nyomósító szó ragozva.> Ki a fenétől hallottad?
• 3. (kérdő v. felkiáltó hangmenettel) <Választ nem váró, általánosan tagadó közléshez hasonló értelmű kérdésben, főleg méltatlankodás, rosszallás kifejezésében; a magától értetődő felelet: senki!> Ki látott már ilyet! Ki hallott olyat, hogy …?! Ki hinné? □ Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? (Petőfi Sándor) Repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg? (Arany János) Ki értené, ha fölkiáltanék, | vagy porba hullnék? (Kosztolányi Dezső) –31 <Ugyanilyen mondatban, megszorító kiegészítéssel.> Ki volna őszinte, ha én nem? □ Ki legyen szolíd diák, ha az nem, ki maga is tanár lesz? (Babits Mihály) Segíts, Szerelem!… | Kínt is kéjjé olvasztva erőt ki adna, ha nem Te nekünk? (Babits Mihály) –32 <Értelmezőszerű nyomósító szóval; e szó ma rendsz. névelővel áll; névelő nélkül régies.> Ki a csoda számított erre?! Ki az ördög hitte volna?! □ Ha elhagyott, ő bánja meg, Ki a fene sajnálja meg. (népköltés) Tél apó! Ki ördög hítta kelmedet…? (Arany János) Ugyan menj már a bogaraiddal! Ki manó utazik manapság hintón? (Krúdy Gyula) –33 <Ragozás esetén; a ki ragozatlanul, az értelmezőszerű nyomósító szó ragozva.> Ki a fenének jutna ilyesmi eszébe! □ Ki az ördögnek jutna eszébe az a gondolat, hogy annak a rongyos falucskának védelmére építették volna a sastanyát a vár építői. (Krúdy Gyula) –34 <Formálissá vált kifejezésben, a határozatlanság körülírására.> Ki tudja ki (, mi, hol, honnan, hová stb.). □ Adott is el hat ezüstkanalat, egy zsák kávét meg ki tudja, mi mindent a városban… (Gárdonyi Géza) Ki tudja, kihez húz ez az ember! (Gárdonyi Géza) –35 <Hasonló kifejezésben, eredetileg mellékmondatban.> Isten tudja ki. || a. <Méltatlankodó kifejezésben, sértőnek tartott címzés, megszólítás visszautasításában.> □ Nekem is egy kriglit cimbora! – Miféle cimbora! Ki itt a cimbora! Hunnen [= honnan] vóna nekem ilyen rongyos cimborám! Nagygazda az én vejem! (Móricz Zsigmond)
• 4. Ki tudja? v. vagy ki tudja?: <kételkedés kifejezésére.> Ki tudja, talán egyszer még jó is lesz, hogy most érte a fiút ez a csapás, nem pedig később! || a. (kissé tréfás) Vagy ki tudja?: <ellenvetésként:> lehetséges, hogy éppen az ellenkezője igaz.
• II. kérdő (melléknévi) (csak személyre vonatkoztatva) (ritka, népies)
• 1. Melyik (II)? □ Mi újságok vannak otthon? … Ki lányok mentek férjhez a tavasz óta? (Gárdonyi Géza)
• 2. Miféle?, melyik? □ Hol van olyan ember, aki kendnek a szép szeméért ilyen fundációt [= alapítványt] tegyen? … Ki bolond az? (Móricz Zsigmond)
• III. vonatkozó (főnévi) (személyre, ritk. állatra, tárgyra, dologra vonatkoztatva) (közmondásokban régies, egyébként gyak. választékos)
• 1. A vele kapcsolt alanyi, tárgyi, határozói mellékmondatban közelebbről meghatározott, olykor a főmondatban mutató névmással megjelölt személy; aki (3). Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Ki korán kel, aranyat lel. □ Piros alma kigurult a sárba, Ki felveszi, nem teszi hiába. (népköltés) Kik szabadon éltek haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. (Petőfi Sándor) A Szajna nem barbár folyó … Partjain kik élnek, csöndesek és banálisak nem maradhatnak. (Ady Endre) Kedves az alkony annak, ki szeret. (Babits Mihály) || a. Van v. nincs ki … : van v. nincs olyan ember, aki … Nincs, ki megegye az ebédet. –a1 <Főnévi igenévvel kapcs., a vonatkozó érték elhalványulásával.> Nincs kihez szólnia. □ Már nem volt kiért harcolnia … (Krúdy Gyula)
• 2. (népies) A vele kapcsolt alanyi, tárgyi, határozói mellékmondatban közelebbről meghatározott tárgy, dolog; ami (1). □ Hozzá es [= is] fogának magos Déva várhoz. | Kit délelőtt raktak, délután megomlott [= összeomlott]. (népköltés)
• 3. A vele kapcsolt jelzői mellékmondatban közelebbről meghatározott v. jellemzett s a főmondatban gyak. mutató szóval jelzett személy; aki (1). □ Horváth Miklós … professzor volt … és olyan szegény ember, mint a többi kollegák, kiket az istenek gyűlölnek. (Mikszáth Kálmán) Jönnek ide büszke urak, kiké minden földi jó, s ráadásul elkívánják szegény kukás legények leendő feleségeit is. (Ady Endre)
• 4. (népies) <Állatra v. dologra vonatkoztatva:> amely (II. 1). □ Most indulok olyan útra, Kiről többet ne várj vissza. (népköltés) Rémlik, mintha látnám termetes növését, … | Hallanám dübörgő hangjait szavának, | Kit ma képzelnétek Isten haragjának. (Arany János) Eleven kancsó, életé, | kiben a nagy elixir áll … (Babits Mihály)
• 5.* <Nem valóságos jelzői mellékmondatban, amelynek cselekménye később következik be, v. ellentétet fejez ki, mutató névmás v. személynévmás helyett> (s) az; (s) ő; aki (2). □ Kacagtak a leányok a lakodalmán … Jutka talán a legcsengőbben, ki pedig tizenöt tavaszt látott még csak e kacagnivaló életben. (Ady Endre)
• 6. <Értelmező mellékmondat bevezető szavaként:> aki. □ Lucifer volt e gátnak a neve, Ki a tagadás ősi szelleme. (Madách Imre)
• IV. határozatlan (főnévi) (személyre, ritk. állatra, tárgyra, dologra vonatkoztatva)
• 1. (elavult, költői) <Ha v. mikor kötőszóval bevezetett mellékmondatban:> valaki. □ Ha ki tudja, mért nem mondja, Merre van az országútja? (népköltés) Odakünn az öreg, ha ki útját állja, Kilenc szobán keresztül döfi, taszigálja. (Arany János) Ha kinek Isten úgy tartotta, | Hogy élnie kell, … Álljon … minden rossz hitnél jobba. (Ady Endre)
• 2. <Páros használatban v. ritk. többszörösen ismételve.> Ki …, ki … (, ki…): <személyről:> némelyik …, némelyik … (, némelyik..); (az) egyik ember …, (a) másik ember … (, a harmadik..); van olyan, aki …, van olyan, aki … Ki erre, ki arra szaladt. Ki írt, ki olvasott. □ Mert ezt kétségtelen forrásból (Ki más után, ki hallomásból) Az ifjuság vallotta szentnek. (Arany János) A társaim mind kezet szorítottak velem. Ki cukrot adott, ki tollat, ki ceruzát. (Gárdonyi Géza) A vendégek elszéledtek, ki kocsin, ki … a sötét hegyen át. (Babits Mihály)
• 3. (népies) <Hasonló használatban.> Ki …, ki … (, ki…): <állatról, tárgyról, dologról:> (az) egyik (állat, tárgy, dolog) …, (a) másik …, (a) harmadik …; van olyan, amelyik …, van olyan, amelyik … □ Szomorú fűzfának Harminchárom ága, Arra reá szállott Harminchárom páva. | Ki ződbe, ki kékbe, Ki fődig fehérbe, Csak az én éldessem [= édesem] Tiszta feketébe. (népköltés) S amint az óra, csengve, bongva, Ki véknyan üt, ki vastagon, … Kél egy-egy árnyék a habon. (Arany János) Vegyes színű papirosok, ki fehér, ki sárga, imitt-amott egy kék lap is. (Gárdonyi Géza) Mi lett volna belőletek, kedves fáim? Ki elvesz sivatag homokban, kit kitör a szélvész, ki felnövekedik görcsös girbe-gurbán … (Móra Ferenc)
• V. általános (főnévi) (irodalmi nyelvben) Ki se(m): <a tagadás általánosítását kevésbé hangsúlyozó kifejezésként:> senki. □ A Teca elveszett. Hova lett, ki sem tudta. (Tömörkény István) Most kit se bánt, s ki szenvedt vagy sirt érte Odaölelné beteg, rossz szívére. (Ady Endre)
• VI. <Kérdő-vonatkozó-határozatlan névmással v. ilyen határozószóval kapcsolatban.>
• 1. <Általánosító értelmű közlésben:> minden egyes személy; mindenki; ki-ki. Ki merre ←. Ki mit (hol) talál, azé. Futott, ki merre látott. Kinek mije van, szedje össze! Ütötte, kit hol talált. □ Adj Uram, kinek mit szeret: | az éhezőnek kenyeret, | a szomjazónak hűs italt. (Babits Mihály) Meg is fizettem, kinek ahogy mérte. (József Attila) –11 <Közmondások kedvelt bevezető szókapcsolataként.> Ki mint …, úgy … : mindenki v. minden ember úgy …, amint v. ahogy(an) ..; ki hogy …, úgy … : mindenki úgy …, ahogy v. amint …; ki mit … : mindenki (azt) amit … Ki mint vet, úgy arat. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ki mit főzött, egye meg.
• 2. (népies) <Tárgyra, állatra vonatkoztatva:> mindegyik a szóban forgó dolgok közül. □ [Aranyaimhoz.] Nosza, ki hogy segítni tud, Segítsetek. (Arany János)
• 3. <Kérdésre adott feleletben, állandósult szókapcsolatokban, igei állítmány nélküli mondatban, mondatértékű v. tagmondat-értékű kifejezésben, meg nem határozott, ill. esetenként váltakozó személy jelölésére.> [Mit adtál a győzteseknek?] – Kinek mit: egyiknek ezt, másiknak azt.
• 4. (népies) <Tárgyra, állatra vonatkoztatva, kérdésre adott feleletben:> melyik. [Hogy kel a dinnye?] – Ki milyen!: az ára aszerint alakul, hogy melyik jobb, melyik rosszabb. [Hogy volt a tojás?] – Ki hogy: a nagyobb drágább, a kisebb olcsóbb. [Hogy bírták a disznók a szállítást?] – Ki hogy, a gyengébbek leromlottak.
• Szóösszetétel(ek): aki; akárki; bárki; mindenki; valaki.