KESEREG [e-e-ë] ige -tem, ..rgett, -jen [e, ë, ë]; -ni v. ..rgeni [e]
- 1. tárgyatlan (-t ragos mértékhatározóval is) Nagyon, keservesen bánkódik, szomorkodik. Min keseregsz? Gyermeke elvesztése miatt sokat kesereg. □ Azt akarják, hogy kivessem itt | a kedvesért való fájdalmamat szivemből, és egy pártoson kesergjek! (Katona József) || a. tárgyatlan (-t ragos mértékhatározóval is) Keservesen panaszkodik; siránkozik. Mit keseregsz annyit? Azon kesereg, hogy mindenki ellene fordult. □ Nem kesereg lelkem, Mert megmenekültem Szerelem békjójábúl. (Balassi Bálint) Csendes este! légy tanúja, Mint kesergek én. (Csokonai Vitéz Mihály) Ah vajjon e szív,
Fog-e felettem Sohajtozásban, Mint a nyögő szél, Kesergeni? (Bajza József) || b. tárgyatlan (átvitt értelemben, költői) Panaszos hangon szól. □ S lettem völgy ölébe Rejtezett berek, Melyben csalogányok Búja kesereg. (Petőfi Sándor) A hegedű száraz fája, Beh szomorú a nótája! Úgy meg sír-rí, úgy kesereg
(Arany János) || c. tárgyas (ritka, régies, irodalmi nyelvben) Keseregve sirat, emleget vkit, vmit. □ Őket azért soha nem fáradt bánattal utósó Napjaimig keseregni fogom. (Vörösmarty Mihály) Veled kesergik azt, amin te vérzel. (Arany János) Amanda még mindig az urát kesergi. (Gárdonyi Géza)
- 2. tárgyatlan (átvitt értelemben, ritka) Kínlódik, tengődik. □ Az északi hegyoldalon kesereg
a
boróka. (Jókai Mór)
- Igekötős igék: elkesereg; kikesereg.