KÍSÉRTÉS [í v. i] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. A kísért (1) igével kifejezett cselekvés; bűnre, rosszra csábítás. Ellenáll, enged a kísértésnek. □ Megalázó kísértéseknek van mostani helyzetében kitéve. (Csiky Gergely) Márika
nem állhatott ellent az ördög kísértésének, lelottyant a kanapéról és
kiszökött a szobából. (Móra Ferenc) || a. (ritka, költői) Vkinek próbára tétele, próba. □ S nem volt-e az egész viadal kisértés?
(Arany János)
- 2. Annak az állapota, akit vki, vmi kísért (1); vmely helytelen, meggondolatlan v. tiltott cselekvésre való hajlandóság. Kísértésbe esik. Nagy volt a kísértésem, hogy beüljek a cukrászdába.
- Szóösszetétel(ek): istenkísértés.
- kísértési.