JÖTTE [e] főnév (személyragos) jöttöm v. (jöttem) [e], jöttöd v. (jötted) [e], jöttünk, jöttötök v. (jöttetek) [e-ë], jöttük v. (
régies) jöttök; jöttét
Általában jövése, jövetele (főleg a cselekvés múltbeli vagy befejezett voltára utalva).
- 1. -ben raggal: jövése közben, miközben a beszélő felé közeledett. → Idefelé jöttében. Errefelé jöttében találkozott barátjával. □ A réműlt kisasszony épen arra futott
Felszökött helyéből a pogány e szóra
Megismerte mingyárt közelebb jöttében. (Arany JánosAriosto-fordítás)
- 2. (költői) Érkezése, megérkezése. □ Siralmat ont
jöttöd s távozásod. (Vörösmarty Mihály) Hallgatva várnak Jöttére a tudós tanárnak. (Arany János) || a. Jöttére: mihelyt megérkezett, azonnal. □ A tanyák éjjeli világítója egymaga marad úr a csillagok között. Jöttére a kevéske szellő
eláll. (Tömörkény István)
- 3. (irodalmi nyelvben) Vmely időpontnak, időszaknak az elkövetkezése, bekövetkezése. □ Remények éve! áldom jöttödet. (Arany János) || a. (ritka, költői) Jöttén: vmely időpont, időszak, jelenség bekövetkezése idején. □ Oh te, minden földművesnek és igaznak várva-várt Napja, mely vigan köszöntöm a borágat, jötteden! (Arany JánosArisztophanész-fordítás) És már az első bús fagyok Jöttén itthágy a hangulat
(Tóth Árpád)