Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. Az ember felső testének elülső része; mell. Dagadó, hullámzó kebel; keble → piheg; vkinek a keblén → függ; keblére → fogad vkit; → ráborul valakinek a keblére; □ Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. (Petőfi Sándor)
2. Női mell, emlő. Hófehér kebel. □ Midőn anyám keblén viselt még, ezer reménnyel volt tele. (Sárosy Gyula) Arca piros volt a csattanásig, keble pihegett a feszülésig. (Eötvös Károly)
3. A mell a rajta levő ruhával együtt. Keblére tűzte a kitüntetést, a virágot. □ S a rózsát, mely sírján termett kedvesének, Levette kebléről. (Petőfi Sándor) Ah, mint vágytalak én kebelemre tűzni, Ah, mint vágylak most is, szívem szép leánya! (Tompa Mihály)
4. (népies) Az ember melle és az ezt takaró ruha közötti rész, tér. Kebelébe rejti a pénzt. Mi van a kebeledben? □ Betette a katona az elgyötrött kis madarat az inge kebelébe, és együtt aludtak. (Tömörkény István) A leány hirtelen a keblébe dugta a levelet. (Móricz Zsigmond)
5. (költői) A szív mint az érzések jelképes székhelye. → Szorult kebel; → üres kebel; vkinek a keble → mélye; a kebel rejteke ←; dagad a keble: nagyon boldog; → emelkedik a keble; → elszorul a keble; → kitágul a keble; → megrezdül vkinek a keble; → összeszorul a keble; → tágul a keble; keblébe → zár (vkit); → bezárja a keblét (vki előtt); → elszorítja a keblét vmi; hányja a → hab keblét; vmi → összeszorítja vkinek a keblét. □ Isten hozzád Keblem hű lyánykája! (Kölcsey Ferenc) Az nem lehet, hogy annyi szív Hiában onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. (Vörösmarty Mihály) S ez az igaz költő, ki a nép ajkára Hullatja keblének mennyei mannáját. (Petőfi Sándor)
6. (átvitt értelemben, régies, irodalmi nyelvben) Vminek rendsz. öblös belseje. □ Én addig itt virágokat Tűzök hajam közé, Most nyílnak, íme keblüket Friss harmat öntözé. (Vörösmarty Mihály) Bort ide a billikomba! föl vele! | Csengjen össze tiszta ezüst kebele. (Arany János)
7. (mindig birtokos személyraggal) (átvitt értelemben) Vmely szervezet, csoport belső, saját közössége, köre. Vminek kebelébe, kebelében, kebeléből; a hadsereg, a szövetség kebelében; → visszatér az egyház kebelébe. A bizottság elnökét és titkárát saját kebeléből választja. □ Vajon képes lesz-e kebeléből [a Kisfaludy Társaság] annyi ítészi erőt állítani ki, mennyi ezen bírálásokra szükséges? (Arany János) Ukraniában az orthodox keleti egyház kebelébe léptem. (Jókai Mór)