INGER [ë v. e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. (biológia, lélektan) A külvilágból v. a test belső szerveiből kiinduló olyan hatás, amelyre az élő test bizonyos tevékenységgel válaszol. → Centripetális ingerek; külső, belső inger; látási, hallási, szaglási inger; ásítási, hányási, köhögési, nevetési inger; nemi inger: a nemi érintkezésre, közösülésre irányuló, arra ösztökélő vágy. □ Köhögnie is kellett, de
lenyelte ezt az ingerét is. (Gelléri Andor Endre) || a. (ritka, költői) Szem-szájnak ingere: étvágygerjesztő hatású, finom enni- és innivaló. □ Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere, | Sürgő csoport, száz szolga hord. (Arany János)
- 2. (főleg birtokos személyraggal) (átvitt értelemben) Vkinek, vminek az a tulajdonsága, amivel vkinek az érdeklődését v. vágyát felkelti. Minden ingerét elvesztette számomra. Az újság ingerével hat. □ Az ember
édes mámorában Ráért regényes hypothesisekben Keresni ingert és költészetet. (Madách Imre)
- Szóösszetétel(ek): 1. ingerdús; ingerérzet; ingerhatás; ingerjelenség; ingerkeltés; ingerkeltő; ingertényező; 2. hányinger; székinger.