IDILL főnév -t, -ek, -je [ë, e] (
régies írva: idyll is)
- 1. (irodalomtudomány) Leíró-elbeszélő költői műfaj: érzelmes színezetű költemény, amelyben a költő kora uralkodó társadalmi osztályának életformájából kiábrándulva a természetben élő egyszerű emberek életét valószerűtlenül szépíti és a boldogság megvalósulásaként mutatja be. Az idillt a késői görög korszak teremtette meg. □ Ily világban
az idyll számára nincs hely, de pótolhatja az elégia. (Péterfy Jenő) || a. (irodalomtudomány, művészettörténet) Egyszerű, derűs, rendsz. kissé érzelmes jelenetet v. helyzetet életképszerűen ábrázoló irodalmi v. képzőművészeti alkotás (pl. Petőfinek Amióta én megházasodtam c. költeménye).
- 2. (választékos) Az egyszerű boldogságot tükröző, érzelmesen derűs, bensőséges családi v. szerelmi életforma, jelenet, esemény. Falusi idill; nyári idill. □ Még egyre emlékében éltek a kerti idillek. (Mikszáth Kálmán) Egy utolsó, vigasztaló
idill emlékét vitte magával kilátástalan bolyongásaira. (Babits Mihály) És ha én a boldog idillre vágyom, | azért vágyom rá, mert e vad világon | csak benne nem volt részem sohasem. (Szabó Lőrinc) || a. (tréfás v. gúnyos) Érzelgős családi v. szerelmi jelenet v. szerelmi viszony. Megzavarta az idillt. Volt egy idillje valakivel.