Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. <Alvó ember, állat> nyitott szájjal való (be)lélegzéskor ismétlődő, elnyújtott, mély, hörgésszerű hangokat ad, hallat. Csöndesen, harsogva horkol. Fordulj meg, mert horkolsz. Úgy horkolt, hogy rezgett belé az ablak. □ Harsányan horkolt egy óra hosszáig. (Kosztolányi Dezső) Horkolva alszunk s törten, | egymás hátán, mint odvas farakás. (József Attila) || a. Ilyen hangot szokott hallatni (alvás közben). Nem foglak zavarni éjjel, nem horkolok. Nem lehet vele egy szobában aludni, úgy horkol. || b. (bizalmas) Ilyen hangot hallatva mélyen alszik. □ Péter! kiálta a földön fekvő hajdúhoz, ki fejét karjára hajtva horkolt. (Jókai Mór) Asztalnál ül a sok borissza, Az egyik horkol az ágy alatt. (Juhász Gyula)
2. (régies, költői) Horkan (1b). □ A vad olykor hátra horkol. (Arany János) Az állat félve, horkolva ágaskodik és fordul vissza lovagjával. (Jókai Mór)