HITETLENSÉG [e-e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
- 1. A hitetlen (1, 3) melléknévvel kifejezett lelki, jellembeli tulajdonság, állapot. Hitetlenséggel fertőzi meg társait. □ Titkon, mint az öldöklő angyal éjfélkor, csúszott a hitetlenség és erkölcstelenség. (Kármán József) Kétkedéssel, csüggedt hitetlenséggel, a nagy csalódásnak fájdalmas melankóliájával, de
újra veszedelmes játékba vitte szívét. (Kuncz Aladár)
- 2. (vallásügy) Kételkedés a vallás tételeiben, ill. azok tagadása. □ Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét, | Sok hitetlenségét, undok fertelmességét. (Balassi Bálint)
- 3. (ritka, régies, költői) Hitszegés (2), árulás. □ Azok között, kiket szentségtörő Nyelved hitetlenségre szöktetett, | Hogy Géza ellen pártot üssenek, |
sokan nagyobb Becsűk valának egy tettökben is, Mint életedben minden tetteid. (Vörösmarty Mihály)