ELENYÉSZIK [l-e] tárgyatlan ige, (
régies,
költői) elenyész (
választékos)
Teljesen eltűnik, láthatatlanná válik. □ Süppedékes mély tavaknak Szigetére ők behatnak. | Ott a szarvas, mint a pára
Szemök elől elenyésze. (Arany János) Hajnal van, az égbolt már szürkéskék, a csillagok elenyésztek, a hold lenyugodott. (Nagy Lajos) || a. (
régies) Elmúlik, megsemmisül.
Elenyészik az élet.