DÜH [dü] főnév -öt [dühöt], -e [dühe]; dühvé [düvé] v. (
ritka) dühhé [dühhé]; dühvel [düvel] v. (
ritka) dühhel [dühhel] (csak egyes számban)
- 1. Hirtelen keletkező, nagyon erős fokú harag, amelyben az értelem ellenőrző tevékenysége csaknem megszűnik. Bősz, elkeseredett, elvakult, esztelen, tehetetlen, vak, visszafojtott düh; forr benne a düh; dühe csillapodik, lehiggad, lelohad; dühbe → gurul; dühbe → hoz; dühbe jön; fúj, reszket, tajtékzik dühében; majd → felrobban dühében; dühből tesz vmit; → engeszteli vkinek a dühét; dühét kitombolja, kitölti vkin; dühtől eltorzult, elvakult; majd → szétpattan a dühtől; dühvel rohan, támad vkire. □ Fájdalom és düh hangzik szivembe! (Petőfi Sándor) Mint a sértett vad kan fú veszett dühében. (Arany János) Fürjes csaknem sírt dühében. (Gárdonyi Géza) Pista dühében megragadta a nyakán a gallért, hogy letépi. (Móricz Zsigmond)
- 2. Vmely állatnak elkeseredett támadásban, ill. a zsákmány hirtelen erővel való megragadásában megnyilatkozó indulata. A bika, a farkas, a vaddisznó dühe. A ketrecbe zárt fenevad vak dühvel vetette rá magát a bedobott húsra. □ [Wesselényi] a ház távollevőbb padjairól a sebzett oroszlán dühével felpattanván, kardjára csapott s
korlátlan haraggal sietett az elnöki szék felé. (Kemény Zsigmond)
- 3. (átvitt értelemben) Hirtelen, ösztönös erővel megnyilatkozó, szenvedélyes vágy, kül. vmely cselekvés végrehajtására. Harci, költői, szerelmi düh. Megszállta az alkotás dühe. □ Fölébreszté bennem az olvasás vágyát, mely valóságos dühhé növekedett. (Mikszáth Kálmán) Hajh, fájás nélkül | Az volna az Élet, | Ami a fáradt kurtizánnak A legszebb ifjú Szerelmi, szent dühe: Semmi. (Ady Endre)
- Szóösszetétel(ek): dühordítás.